vasárnap, december 30

2018-as Szilveszteri Book Tag + Évértékelő | Lillsz


Hello Drágák! Úgy néz ki, a 2018-as év utolsó bejegyzéséhez érkeztünk. Elmondhatatlanul hálás vagyok egytől-egyig mindenkinek, hogy támogattatok és itt voltatok velem ebben az időszakban! A kis célom, ami a 30 ezer látogató volt, sajnos nem jött össze, de így is megvan, vagy meglesz a 28.000 kattintó, ami hihetetlen! Kis számnak tűnhet pár bloggerhez képest, de én így is elképesztőnek tartom. Gondolom, sokatoknak feltűnhetett, hogy új facebook oldalt kellett készítenem, ugyanis nem jött össze a névváltás, de ott is közel 70 követővel zárom az idei esztendőt, ami megint csak öröm számomra. A jövőre nézve szeretnék sokkal, de sokkal több bejegyzéssel jönni, de egyelőre semmi konkrétot nem írok, nem akarok olyan ígéreteket tenni, amit nem fogok tudni betartani, megvalósítani.

Most pedig fogadjátok sok szeretettel a 2018-as Szilveszteri Book Tag-et! Kihívom BookDemon könyves világa és Adry olvasósarka bloggerináját ! <3

péntek, december 21

Sienna Cole: Lefelé a folyón - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 424 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3699.-

Fülszöveg: 

"Te ​hiszel a sorsszerűségben?
2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.
Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.
Sienna Cole, a hatalmas sikerű Négyszáz nap szabadság című regény szerzője páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

csütörtök, december 6

Jen Klein: Rád hangolva - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 352 oldal

Megjelenés: 2017

Kiadó: Móra Kiadó

Ár: 2499.-

Fülszöveg: 

"Oliver Flagg két lábon járó közhely. Legalábbis June szerint. A srác jóképű, népszerű, élsportoló, és a pomponlányok vezetőjével jár. Ő az amerikai álompasi gimis kivitelben… June köszöni, nem kér belőle. Csakhogy a végzős évükben Oliver viszi mindennap suliba, ami azt jelenti, hogy a lánynak olyasvalakivel kell töltenie a reggeleit, akinek egy összetett mondat megértése valószínűleg komoly nehézséget jelent, a zenei ízlése pedig ugyanolyan fájdalmasan kiszámítható, mint ő maga. Úgyhogy veszekednek. Sokat. Az életről, a gimiről, az együttesekről, a benzinzabáló autókról, mindenről. (Oké, Oliver talán mégis tud összetett mondatokban beszélni.) Az világos, hogy ők ketten tűz és víz. Ami nem világos, miért számít ez egyre kevésbé…"

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

vasárnap, november 25

Októberi Book Haul #11 | Lillsz

Sziasztok-sziasztok!


Okés, tudom! Nem voltam valami aktív mostanság, erre mikor aktivizálnám magam is csak egy "book haul" bejegyzést hozok, mondanom sem kell micsoda tartalom! :D Nem mentegetőznék, de szeretném tudtotokra adni, hogy mi a helyzet. Egy szó: ISKOLA! Rengeteg dolgozatot – ezen a héten mindössze csak nyolcat – írtam és fogok is még, így is kimaradt pár a kövi hétre, szóval eltűnésemnek az oka főként ez és az, hogy rákattantam a GOT-ra, így szabad óráimban nem a klaviatúrát ütöttem minőségibb írások összehozása érdekében, hanem chilleztem és tömtem magamba a szénhidrátot. Fő az egészség!

Na de kérem szépen, most elhoztam nektek az októberi szerzeményeimet, jó csemegézést! <3

kedd, november 6

Határtalan gondolatok 2019-ben | Lillsz


Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben lehetőségem nyílt bemutatni nektek egy csodás határidőnaplót az Édesvíz Kiadó jóvoltából, így fogadjátok sok-sok szeretettel! <3

vasárnap, október 21

Vi Keeland: A beosztott - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 400 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3699.-

Fülszöveg: 

"Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…"


Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

vasárnap, október 14

Szeptemberi Book Haul #10 | Lillsz



Sziasztok!



Tudom, rengeteget késtem a szeptemberi book haul bejegyzésemmel, augusztusi azért nincs, mert szinte semmit nem szereztem be akkor de most itt vagyok! 7 szépséggel lettem gazdagabb ebben a hónapban, mutatom is a szerzeményeimet. Tartsatok velem! ;)

vasárnap, október 7

Tillie Cole: Ezer csók - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 464 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Twister Media

Ár: 3490.-

Fülszöveg:


"Egy csók egy pillanat.
De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú.
És van egy lány.
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik.
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő.
Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik.
Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül?
Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…"


Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

vasárnap, szeptember 30

Exkluzív Intejú Baráth Viktóriával - Blogger Hét (+nyereményjáték) | Lillsz



Sziasztok! 

A Blogger Hét keretein belül készítettem nektek egy exkluzív kis interjút Vikivel az új könyvével kapcsolatban. Ne felejtsetek a többiekhez sem benézni! ;) Jó olvasást kívánok! <3

vasárnap, szeptember 23

Szurovecz Kitti: A sokszívű - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 328 oldal

Megjelenés: 2017

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Ár: 3499.-

Fülszöveg: 


"Annabellának ​két élete van: két lakhelye, két állása, két baráti köre és nem utolsósorban: két szerelme. Az évek során mesterien megtanulta különválasztani a világait és elrejteni kínzó lelkifurdalását, ám egy nap megtudja, hogy gyermeket vár, és onnantól minden megváltozik…
Szeretne őszintén élni, de képtelen megtenni az első lépést. Amikor az interneten rátalál a Sokszívűek Társaságára – akik épp úgy élnek, ahogy ő, csak mindezt etikusan, az összes szerelmi partnerüket beavatva teszik –, úgy érzi, új családra lelt… Vajon képes lesz ebben a kívülről szürreálisnak tűnő világban boldogságra találni?

A poliamoria, azaz az etikus többszerelműség ma már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódító párkapcsolati forma.
Lehetünk-e boldogok egy párkapcsolatban, ahol többen vagyunk kettőnél? Milyen egy ilyen élet a társadalom tükrében, és miként győzik le a poliamorok a gyilkos féltékenységet?

Szurovecz Kitti hónapokon át nyomon követte több hazai poliamor pár és család életét, hogy ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról fiktív történetbe ágyazott, ámde hiteles képet festhessen."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

szerda, szeptember 19

COVER REVEAL #2 - V. E. Schwab: Egy sötét duett | Lillsz

 

Sziasztok! :)


Ma egy "meglepetéssel" készültem, bemutatnám nektek a Verity szörnyei második részének borítóját.

csütörtök, szeptember 13

V. E. Schwab: Viszály - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 392 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Fumax Kiadó

Ár: 3495.-

Fülszöveg:

"Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…
Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.
Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?
A hatalmas népszerűségnek örvendő V. E. Schwab magával ragadó stílusban kelt életre egy jelmezek nélküli, karcos világot, ahol a szupererőtől nem válik valaki automatikusan jófiúvá, és ahol idővel mindenkinek le kell lepleznie igazi indítékait."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

csütörtök, szeptember 6

Krausz Emma: Osztálykép - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 256 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Twister Media

Ár: 2980.-

Fülszöveg:

"Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

péntek, augusztus 31

Vége a nyárnak, irány a suli! - Könyvajánló #5 | Lillsz



Halihó!



Sajnos véget ért ez a nyár is, hamarosan kezdődik az iskola. Remélem mindenki kellően kiolvasta magát, de ha nem, az sem baj. Most is elhoztam nektek azokat a könyveket, amik remélhetőleg meghozzák a kedveteket a suli mellett az olvasásra. Jó csemegézést!

péntek, augusztus 24

Őszintén a blog jövőjéről - Beszélgessünk! #2 | Lillsz



Sziasztok! 


Jól láthattátok, az augusztusi hónapban nem igazán kerültek fel bejegyzések az oldalra, ennek fő oka az volt, hogy a Balatonon nyaraltam. Azt is észrevehettétek már, hogy Bogi egy jó ideje nem osztott meg semmilyen tartalmat ide, már-már egyedül írtam a posztokat. Most, hogy hazajöttem -bár csütörtöktől hétfőig megint nem leszek- mi ketten beszélgettünk és Bogi úgy látta jobbnak, ha kilép, és rám hagyja az egészet, így most egyedül maradtam, a blogot én viszem tovább.

szerda, augusztus 22

Júliusi Book Haul #9 | Lillsz

Sziasztok! ^^



Júliusban is terheltem szegény könyvespolcaimat, összesen 8 darab könyvet sikerült beszereznem. Mutatom is, hogy miket, tartsatok velem! ;)

kedd, július 31

Kasie West: Szívességből szerelem - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 304 oldal

Megjelenés: 2017

Kiadó: Menő Könyvek

Ár: 2990.-

Fülszöveg:

"Giával az iskolai bál kezdete előtt fél órával szakít a pasija, ezért kétségbeesésében vakmerő lépésre szánja el magát. Arra kér egy vadidegen srácot, játssza el egy estére, hogy járnak. A terv egyszerű: két óra, pár kegyes hazugság a barátnőknek. A baj csak az, hogy Gia nem tudja kiverni a fejéből a helyes ismeretlent. Aztán az élet úgy hozza, hogy viszonozhatja a szívességet … Tényleg egyre fontosabbak lesznek egymásnak, vagy kamu az egész? Alapulhat-e bármi is hazugságon? Mit gondolnak majd a barátnői, ha kiderül az igazság? Tényleg ennyire számít, hogy ki mit gondol?
Kasie West szellemes és csodálatosan romantikus regényének főhőse egy hirtelen ötlet miatt óriási galibába keveredik, és az élete fenekestül felfordul. Vajon sikerül újra megtalálnia a szerelmet, és azzal együtt önmagát is?"

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

szombat, július 28

Kedvezmény a Candle Chronicles gyertyáira! - Lillsz

 

Sziasztok! ^^


Nem is olyan rég írtam a Candle Chronicles csapatáról, most is róluk lesz szó. Rengeteg új tervvel és csomaggal készültek nektek, amikből párat be is fogok mutatni, illetve egy kuponkódot is megosztok veletek, melynek használatával 10%-al olcsóbban juttok hozzá a gyertyáikhoz. Tartsatok velem! ;)

csütörtök, július 5

Júniusi Book Haul #8 | Lillsz


Na hali! ^^

Ma a szokásos Book Haul bejegyzésem hoztam el nektek. Remélem most is találtok valami nektek valót, ha így van nyomás, szerezzétek meg őket ti is! :P
Júniusban 13 könyvvel lettem gazdagabb, és ne! Ne kérdezzétek hova fér ez a sok könyv, mert a válaszom az, hogy sehova! XD 

vasárnap, július 1

NYEREMÉNYJÁTÉK! - 1. Blogszülinap | Bogi és Lillsz


Sziasztok! ^^

Hát nem hihetetlen? Vagy csak nekünk az?! Egy hónap múlva (aug. 1) leszünk egy évesek, elképesztő, hogy hogy megy az idő, mintha csak tegnap indítottuk volna ezt az egészet. Szeretnék (én Lillsz) hatalmas köszönetet mondani az állandó támogatásért, azért, hogy itt vagytok és olvastok minket! Sok-sok puszi a kiadóknak, az íróknak, de leginkább nektek olvasóknak, mert ha ti nem lennétek ez a blog se lenne! Klisé ide vagy oda, de ez így van! <3

csütörtök, június 28

Őszintén a blogolásról és a bloggerekről! - Beszélgessünk! #1 | Lillsz


Kezdem úgy érezni magam, mintha egy undorító clickbaites youtube csatornán lennék, de már több hónapja foglalkoztat ez az egész, muszáj kiírnom magamból az érzéseimet, úgyhogy bocsesz! :P

Sziasztok!

Az első igazi "kibeszélős" off-topic bejegyzésem elég vegyes fogadtatást kapott, de sosem szégyelltem leírni, megmondani mit gondolok, most sem lesz másképp. Így, hogy lassan egy év telt el, nem vagyok a legbüszkébb az akkori írásomra, hisz most így a mai fejemmel több dologba bele tudnék szólni, de elengedtem. Leírtam, igaz most máshogy, nem teljesen úgy gondolom a dolgokat, bár a lényegen ez nem változtatna.

Felesleges a rizsa, hisz most nem a PDF-ről lesz szó, hanem a blogolásról, a bloggerekről, rólunk, azokról akik a klaviatúra mögött bújnak. Ha felkeltette az érdeklődésedet az eddigi bevezető, mindenképpen maradj velem! ;)

szombat, június 23

Cookie O' Gorman: Kamuzások, kavarások - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 300 oldal

Megjelenés: 2017

Kiadó: Móra Kiadó

Ár: 2499.-

Fülszöveg: 

"Sally mindjárt begolyózik! Komolyan, ha a legjobb barátnője még egy lúzert rászabadít, tutira bekattan. Ahhoz, hogy megússza a ráerőltetett randikat, a lánynak szüksége van egy álpasira, méghozzá gyorsan, és Becks, a szívdöglesztő, szuperokos focisztár vállalja is a feladatot. (Ami fura, mert Sally le merné fogadni a kedvenc griffendéles pulcsijában, hogy a srác sajna kizárólag barátként tekint rá.) De hiába a sok bizsergető csók − a hitelességért mindent! −, a barátnője mégsem veszi be, hogy Sally tényleg szerelmes Becksbe. A fene se gondolta, hogy néha az igazság tűnik a legnagyobb kamunak."


Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

kedd, június 19

Nyári kötelezők - Könyvajánló #4 | Bogi és Lillsz


Sziasztok!^^

Itt a nagy meleg, a június és nekünk teljesen kiment a fejünkből, a közös ajánló, de szerencsére sokat nem késtünk vele. Reméljük valamelyik ajánlásunk elnyeri annyira a tetszéseteket, hogy elolvassátok őket a nyáron. Számunkra ezek az elengedhetetlen, amolyan "kötelező olvasmányok". Jó csemegézést!

hétfő, június 18

Morgan Matson: Páratlan nyár - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 432 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3699.-

Fülszöveg:

 "Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után.
A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat?
Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik.
Táncolj hajnalig? Miért ne?
Csókolj meg egy idegent? Őőő…
Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén
Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi?
Morgan Matson a kortárs ifjúsági irodalom legmagávalragadóbb, California Book-díjas szerzője, aki őszinte történeteket ír a családról, a barátságról és az első szerelemről."


Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

szombat, június 16

Candle Chronicles, avagy könyves gyertyák a láthatáron! | Lillsz

Sziasztok-sziasztok! ^^


Ugye nem csak én imádom a könyves gyertyákat?! Ha te is hasonlóan megőrülsz, már magától a sima gyertyáktól is, akkor maradj velem! ;)

csütörtök, június 14

Book a Sloth Club Unboxing - Álomvilágok #4

Sziasztok!^^

Ma egy különleges bejegyzéssel, egy BASC unboxinggal érkeztem. Egy nyereményjátéknak köszönhetően jutottam hozzá a dobozhoz, elképesztően örültem, hogy több jelentkező közül én lettem a "nyertes". Na de akkor lássuk mit is rejtett a júniusi YA doboz! ;)

szerda, június 13

Kasie West: A távolság relatív - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 304 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Menő Könyvek

Ár: 2990.-

Fülszöveg:

"A ​tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák. 
Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát. 
Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

vasárnap, június 10

André Aciman: Szólíts a neveden - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 304 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Ár: 3699.-

Fülszöveg: 

"André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.
A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált.
A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban."


Értékelésem: (SPOILER MENTES!) 

péntek, június 8

Májusi Book Haul #7 | Lillsz

Halika emberek!

Megint, mint eddig már megszokhattátok, késtem a book haul bejegyzéssel, de ez van, remélem most is megbocsájtjátok. :P Ha az áprilisi hónapom -plusz a március két könyvvel- durva volt, akkor gondolhatjátok, hogy milyen nagy számmal zártam az mostani előző hónapot. Én tényleg próbáltam visszafogni magam, és ha azt vesszük, akkor ez sikerült is, hisz ezeknek a szépségeknek a többsége javarészt vagy ajándék, hisz május 16-án ünnepeltem a 16. szülinapomat, vagy reci. Mindenesetre 17 könyv talált új otthont a könyvespolcomon. Apropó otthon... jó lenne egy harmadik is, mert már kezdek bajban lenni, HOVA FÉR ENNYI KÖNYV? De sok a szöveg, és amúgy is ez az én problémám, úgyhogy ti csak csemegézzetek, hátha valamelyik nektek is megtetszik és a végén nálatok is kiköt az adott példányból egy darab! ;)

szerda, május 30

Dee Dumas: Tiltott vágy - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 304 oldal

Megjelenés: 2017

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3499.-

Fülszöveg:

"Lehet-e jövője a keleti szenvedélynek a nyugati világban?
Yasmine magyar származású édesanyjával, Lillával, és muzulmán édesapjával, Abd ar-Rashid Gibrannal él az Egyesült Arab Emírségekben. A fiatal lány minden vágya, hogy megismerhesse gyökereit, és beiratkozhasson egy magyar egyetemre. Apja nem támogatja a lány külföldi tanulását, de felesége unszolására végül, szigorú feltételeket szabva, elengedi őt. Yasmine az egyetemen megismerkedik Larával, akivel szoros barátságot köt. A lány bátyjával, Bencével eleinte kölcsönös idegenkedés, majd szenvedélyes szerelem alakul ki.
Lehet-e esélyük a fiataloknak a féltékeny exbarátnő és a hithű muzulmán apa támogatása nélkül? Kiállhatja-e szerelmük az idő és megannyi akadály próbáját?
Dee Dumas a nagy sikerű Marokkói szerelem című kötete után ezúttal a mesés Emírségekbe varázsolja olvasóit, ahol kiderül, hogy mire képes egy anya, hogy segítse gyermeke szerelmének beteljesülését.


Értékelésem: (SPOILERES!)

kedd, május 29

Helen Hoang: A szerelem egyenlete - Értékelés | Lillsz


Oldalszám: 416 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3799.-

Fülszöveg: 

"Stella Lane szerint a világot a matematika tartja össze. A munkahelyén algoritmusokat készít, melyekkel előre láthatóak a fogyasztói tendenciák. Jóval többet keres, mint amennyit el tud költeni, és jóval kevesebb tapasztalata van a férfiakkal, mint egy átlagos harmincéves nőnek. 
Stella ráadásul Asperger-szindrómával él, és a nyelves csókról az jut eszébe, ahogy az apró halak a cápák fogait tisztogatják.
Arra a következtetésre jut tehát, hogy gyakorlásra van szüksége. Mégpedig egy profival. Ezért felbéreli Michael Phant, az eszkortfiút. A félig vietnami, félig svéd, lenyűgözően jóképű Michael nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa Stella ajánlatát, ezért beleegyezik, hogy segít tartani az ütemtervet, az előjátéktól egészen a Káma Szútra bonyolultabb lapjaiig…
Stella hamarosan már kifejezetten vágyik Michael csókjaira, és az érzések egész kavalkádja,
melyet a férfi ébreszt benne. Tárgyilagos kapcsolatuk kis idő elteltével egészen meghitté válik, és előkerül a képlet, mely meggyőzi Stellát, hogy a szerelem bizony nagyon is logikus…
Helen Hoang első regénye, melyet saját Asperger-szindrómája ihletett, szívmelengető, üde románc, mely minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy nincs a világon az az adatmennyiség, amelyből megjósolható, mi fogja megdobogtatni az emberi szívet." 

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

hétfő, május 21

Anne L. Green: A sötétség fogságában - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 520 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3699.-

Fülszöveg: 

"A nők tényleg a zűrös pasikhoz vonzódnak?
Andrew Dark egy drogkartell vezetőjeként élvezi a hatalom és a pénz adta lehetőségeket, ám ebben a sötét világban mindennek megvan az ára. Hamar ráébred erre ő is, amikor egy alkalommal hiba csúszik a számításába. Elraboltatja az áruló embere húgát, a szókimondó és csinos Christine Stuartot. Fogva tartó és túsza között kínzó vágy ébred. Háttérbe szorulnak a józan, észszerű döntések.
Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? A férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?
A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Greennek, a 2015. év elsőkönyves felfedezettjének romantikus-erotikus regénye nemcsak új köntösbe öltözött, de a korábbiaknál is több izgalommal és szövevényes fordulattal bővült."


Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

szerda, május 16

Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk - Értékelés | Lillsz

Oldalszám: 336 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: XXI. Század kiadó

Ár: 3690.-

Fülszöveg:

"Két ​élet. Két szerelem. Egy választás.
Ő ihlette meg elsőként, ő indította meg és értette meg igazán. Ő lesz-e az utolsó is?
Lucy az életét megváltoztató döntés előtt áll. De mielőtt megtehetné, elölről kell elmesélnie a történetét, a közös történetüket.
Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New York-ban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Együtt döntik el, hogy azt szeretnék, ha az életük jelentene valamit, igazán számítana. Amikor egy évvel később megint találkoznak, mintha a sors akarná, hogy talán egymásban találják meg az élet értelmét. De aztán Gabe fotós-újságíró lesz a Közép-Keleten, Lucyt pedig New York-hoz köti a munkája. A következő tizenhárom évben közös útjuk álmokon, vágyakon, féltékenykedéseken, megcsalásokon vezet el végül a szerelemig. A sors sodorta-e egymáshoz őket? És az ő döntésük tartja-e távol őket egymástól? Hiába választják el kontinensek őket, mindig van helyük egymás szívében.

Jill Santopolo egyedülálló első regénye egy szerelmi történet, ami Lucy és Gabe életét követi nyomon. Az ikertornyok tragédiája megváltoztatja és árnyékba borítja az életüket. Hogy tudják összeegyeztetni a szenvedélyt és a biztonságot, az álmokat és a valóságot? Gyönyörű romantikus regény az első szerelem elpusztíthatatlan erejéről."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!) 

vasárnap, május 6

Márciusi - Áprilisi Book Haul #6 | Lillsz

Sziasztok! ^^

Kicsit nagyon megint elkéstünk a book haul bejegyzésünkkel, de no para, most itt vagyunk, illetve itt vagyok! :D Elég sok könyvet szereztünk be ezalatt a 2 hónap alatt, így hogy ti se unjátok annyira a bejegyzést kettészedtük. Jó csemegézést! <3

szombat, április 28

J. K. Smith: Ismert ismeretlen - Értékelés | Lillsz


Oldalszám: 384 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ár: 3699.-

Fülszöveg: "Albertfi ​Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét.
Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felfordul.
Ez a két ember a legnagyobb zűrzavar közepette talál egymásra, majd váratlanul elveszítik egymást, és még csak nem is sejtik, milyen láthatatlan szálak kötik őket össze.
A sors útjai kifürkészhetetlenek, de vajon az ő esetükben kegyes lesz a sors? Viszontlátják még egymást az életben? Összeegyeztethető egy amerikai filmszínész és egy magyar étteremtulajdonos lány hétköznapjai? A szerelem minden akadályt legyőz?
J. K. Smith, a Szerelem hirdetésre című nagysikerű könyv szerzője második regényében ezekre a kérdésekre keresi a választ, a tőle megszokott humorral és szerethető karakterekkel."
Értékelésem: (SPOILER MENTES!)

vasárnap, április 22

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós - Értékelés | Lillsz


Oldalszám: 376 oldal

Megjelenés: 2018

Kiadó: Menő Könyvek

Ár: 2990.-

Fülszöveg:


"19 ​kiváló szerző, 19 remek novella
„A könyvben összegyűjtött, érzékenyen megírt történeteken keresztül mintha egy filmet néznénk, úgy követhetjük e pillanatokat a főhős szemszögéből, és tekinthetünk be ennek a lelki folyamatnak olyan árnyalataiba, amik óhatatlanul felidézik saját emlékeinket is.”
Dr. Almási Kitti
A nagy érzelmi viharok ideje a kamaszkor, a fellángolásoké és a nagy csalódásoké, a heves vitáké – nemcsak a szerelemben, de barátainkkal, családunkkal is. Szakíthatunk szülőföldünkkel, kultúránkkal, kedvenc sportunkkal vagy hobbinkkal, és persze azzal is, akiről azt hittük, hogy maximum az ásó, a kapa és a nagyharang választhat szét minket.
Balázsy Panna, Bencze Blanka, Berg Judit, Dragomán György, Erdős Zsuzsa, Garaczi László, Háy János, Horányi Hanna Zelma, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Király Anikó, Lakatos Levente, Makai Máté, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Szabó T. Anna, Tasnádi István, Totth Benedek remek novellái bár nagyon különböző hangon íródtak, egy dolog közös bennük: újra rádöbbenhetünk, hogy a legnagyobb csalódásokból is tudunk erőt meríteni, tanulunk belőlük, és egyszer majd mosolygunk is rajtuk."

Értékelésem: (SPOILER MENTES!)