péntek, augusztus 24

Őszintén a blog jövőjéről - Beszélgessünk! #2 | Lillsz



Sziasztok! 


Jól láthattátok, az augusztusi hónapban nem igazán kerültek fel bejegyzések az oldalra, ennek fő oka az volt, hogy a Balatonon nyaraltam. Azt is észrevehettétek már, hogy Bogi egy jó ideje nem osztott meg semmilyen tartalmat ide, már-már egyedül írtam a posztokat. Most, hogy hazajöttem -bár csütörtöktől hétfőig megint nem leszek- mi ketten beszélgettünk és Bogi úgy látta jobbnak, ha kilép, és rám hagyja az egészet, így most egyedül maradtam, a blogot én viszem tovább.


Ambivalens érzések vannak bennem, mert bár sokan mondják, hogy egyedül blogolni egyszerűbb, kötetlenebb, mégis furcsa. Mi ketten már a blog kezdete előtt is barátnők voltunk, ez nem változott azóta, így ne gondoljatok semmi olyanra, hogy esetleg összevesztünk, vagy hasonlók. Az utóbbi időben Bogit kevésbé köti le az olvasás, ellentétben velem, aki falja a könyveket, így teljesen érthető, hogy nem szeretett volna egy-egy írást rendszerezetlenül feltölteni. Többször szóba jött nálunk, hogy egyedül maradok, de mindig sikerült valahogy itt tartanom drága társnőmet egészen eddig. De teljesen megértem a döntését, ez tényleg nem mehetett így már tovább. Eszméletlenül hálás vagyok neki, hogy csodás egy évet blogolhattunk együtt, hogy itt voltunk, de tudom, a jövőben is itt leszünk egymásnak.

A blogról még annyit, hogy mivel csak én vagyok, így átneveztem Lillsz in Booklandre, jelenleg is folyik a design és a facebook oldal átszerkesztése -soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz valamit átnevezni-, ezért türelmet kérnék mindenkitől. Szeretném gyorsan itt megragadni az alkalmat és megköszönni Ágotának, a Voldemort orra egyik írójának, Barbinak, a Kitablar bloggerinájának és Virágnak, aki a Never Let Me Go oldalt vezeti, a sok-sok segítséget! Nélkületek azt hiszem elvesztem volna!

Az augusztus minden szempontból katasztrófa lett, hisz ezzel együtt jelenleg 2(!!!) bejegyzés van ebben a hónapban, de igyekszem visszatérni. Tényleg még csak annyit, hogy a szemfülesek azt is észrevehették, hogy bejegyzések is tűntek el, egyszerűen azért, mert jó néhány belőlük már nem idevaló, kezdő írások, vagy túlságosan régiek, amikkel nem voltam elégedett.

Fel a fejjel -írnám nektek, de inkább magamhoz szólok- hamarosan jövök!

Kövi bejegyzésig,
xoxo: Lillsz

8 megjegyzés:

  1. Ez elsőre nagy változásnak tűnik, és sok a munka azzal, hogy olyanná formáld az oldalt, ami csak a tiéd, de hidd el, gyorsan beleszoksz, és menni fog ez így is tovább. ;) Rengeteg kitartást és sok sikert drága <3
    Ezerpuszi,
    Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a kedves szavaid és a sok segítséged! :*

      xoxo: Lillsz

      Törlés
  2. Igaza van Virágnak! Hamar belerázódsz, és meg fogod állni egyedül is a helyed, csajszi!

    Your Pinty

    VálaszTörlés
  3. Ügyi vagy menni fog. És csodás lesz. Én hiszek benned! :*❤️

    VálaszTörlés