Sziasztok!
Elérkezett az év utolsó bejegyzése, hiszen januártól már 2021-et írunk. Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elrepül az idő, de valamilyen szinten hálás is vagyok ezért, hiszen végre magunk mögött hagyjuk ezt az igazán pocsék évet.
Mint minden év végén, idén is hoztam egy kis összegzést arról, mennyi minden történt tavalyhoz képest, illetve a jövőbeli terveimet is szeretném prezentálni felétek. Tartsatok velem!
Az idei nagy célomat sikerült teljesítenem olvasás és blog szempontjából, ugyanis 2020-ban több mint 50 könyvet olvastam, ezek közül pedig egy volt csak, ami átlógott tavalyról. Júniusban meglett a 40.000 látogató a Lillsz in Bookland-en (most olyan 44.800 kattintó körül vagyunk), és sikerült tartanom magam a tervemhez, ugyanis minden hónapban tudtam hozni a 3 írást, így ezzel együtt összesen 36 bejegyzést publikáltam. A rendszeres olvasók száma pedig elérte a 170-et. A facebook oldalam lájkolói száma is szépen megnőtt, átléptük a 230 embert, az instagram profilom pedig 660 követőt tudhat magának.
Idén is sajnos, vagy sajnos igen sok könyvnek lettem gazdája – javarészt nem is jelöltem ezeket molyon –, mert rengeteg kötelező került a birtokomba az emelt magyar érettségi által. A 20.000 oldal nem lett meg, de közel jártam, 17.876 oldalt olvastam összesen, ami egy egészen szép szám, sőt az egyik legjobb teljesítésem az 57 elolvasott könyvvel együtt.
2020 nyarán volt lehetőségem Barbi barátnőmmel is találkozni, hiszen meglátogatott egy hétre, így hatalmas öröm volt, hogy egy kis időt együtt tölthettünk ebben a kaotikus időszakban. Bemutattam neki lakófalum gyönyörűségeit és a magyar tengert is felfedeztük közösen. Nagyon jól éreztem magam és merem állítani, hogy a nehézségek ellenére (nagy esőzések miatti útzárak, nem folyt víz a csapokból egy jó ideig, allergiaidőszak stb.) ő is.
Az érettségi idén nem úgy sikerült, ahogy terveztem, hiszen végső búcsút inthetek az emelt angolnak, innen is köszönöm a covidnak a hozzájárulását. Tavasszal terveztem a közepet, ősszel a szintemelőt, de ebből csak a közép érettségi sikerült novemberben (!!!), az emelt pedig csak 2021 tavaszán lehetne megoldható, de a magyar mellé nem merem bevállalni, úgyhogy elengedtem. De iszonyatosan örülök, hiszen meglett az ötösöm! A nyelvvizsgára így sokkal nagyobb szükségem van, ősszel meg is próbáltam, de csak a szóbeli részét sikerült megcsinálnom így elsőre, úgyhogy még lesz (remélhetőleg) egy nekifutásom. Szorítsatok!
Amennyire lehet igyekszem tartani magam a jövőben blog szempontjából a havi 3 bejegyzésre, de már látom előre, hogy ez olvasás és idő hiányában nem igazán lesz megoldható. Januártól igyekszem nagyobb sebességre kapcsolni és készülni az érettségikre és a fontosabb tárgyakra amennyire csak lehet, hiszen ettől függ a továbbtanulásom. Fogalmam sincs, mit hoz az ez új év, de remélem jobb lesz, mint ami most volt és olyan emberekkel tölthetem, akiket nagyon szeretek.
Nagyon köszönöm a támogatásotokat, azt hogy velem tartottatok, hogy olvastátok a blogomat, számomra ez elképesztő nagy öröm. Sose gondoltam volna, hogy valami ennyire a szívemhez fog nőni, mint az olvasás és az írás.
Vigyázzatok magatokra és minden jót kívánok a 2021-es évetekhez!
Kövi bejegyzésig,
xoxo: Lillsz
Kedves Lillsz!
VálaszTörlésEgészséget, boldogságot, sikerekben gazdag új évet kívánok!
Ha szabad így mondanom magának: xoxo
Nagyon szépen köszönöm, viszont kívánom! :)
TörlésLillsz