Sziasztok!
Egy ideje gondolkoztam egy ilyesfajta rovat elindításában, hiszen imádom olvasni ezeket a bejegyzéseket, így arra jutottam, hogy én is bevezetem, és kéthavonta összefoglalom a velem kapcsolatos történéseket. Az érettségi előtt állva nagyon kevés időm van, így sajnos a bejegyzések száma is lecsökkent, de hamarosan véget ér ez az időszak is az életemben és kezdődik valami új, akármi is történjék. Picikét megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, hisz vészesen itt van már az áprilishoz, de azért visszatérnék a 2021-es évem első két hónapjához.
A szilveszterem és az új évem első napja nagyon jól telt, hiszen a családommal tölthettem az idén, ha kissé szokatlanul is. Mondhatni egész jó két hónapot zárhattam volna magam mögött, de ha az egészségünket nézzük, nem kímélte a családomat a járvány. Februárban édesanyám, majd én kaptam el a koronát, de szerencsére kisebb-nagyobb tünetekkel, de átvészeltük a betegséget. A legnagyobb pozitívum, hogy meglett a nyelvvizsgám, így biztosan +28 ponttal növeltem a pontszámaimat a felsőoktatásba.
A karantén és a megbetegedés miatt leginkább sorozatokat néztem, hiszen nem igazán volt erőm semmi másra, így végignéztem a Bridgertont, a Miraculoust (igen, májusban töltöm a 19-et), illetve folytattam a Riverdale-t is, hiszen kijött az ötödik évada. Filmekből sem volt hiány, még decemberben elkezdtem a Halálos iramban filmsorozatot, aminek hetedik részét januárban néztem meg barátosnémmal, a legnagyobb fannal, aki nagyon jól tette, hogy ajánlotta ezeket a mesterműveket! Anyuval megnéztük A lány a vonatont, A tehetséget és a Hamupipőke-történetet is, utóbbit már láttunk egypárszor az évek során, de nem tudtuk kihagyni, főleg azért sem, mert adta a tv. Én a szobámba bekuckózva láttam a Love, Guaranteed, A néma forradalom és a To All the Boys: Always and Forevert, a nagysikerű trilógiából készült filmek záró részét is.
januári-februári beszerzések |
Beszerzések szempontjából 5 könyvet sikerült beszereznem, ebből kettőt édesanyámtól kaptam a sikeres nyelvvizsgámra, egyet a Starity nyereményjátékán nyertem, a maradék kettőt pedig névnapomra kaptam ajándékba.
Zenék terén abszolút a JATP album volt nálam a befutó, illetve Olivia Rodrigo új száma, a driving license vitte a pálmát!
Február végén egy cikkem is megjelent az f21.hu oldalán, a popkult rovatban, itt a Bridgerton-lázról és magáról a sorozatról írtam picit bővebben. Ez IDE kattintva olvasható!
Irrelevánsnak tartom, hogy a következő két hónap terveiről írjak, hiszen egy áprilisom maradt, ahol nagy valószínűleg tanulni és tanulni fogok, meg persze kötelezőket olvasni. A márciusban történteket pedig majd az áprilisommal együtt fogom prezentálni felétek a következő összegzős bejegyzésben. Próbálom összekapni magam, de mindenhol (is) el vagyok veszve, igen kaotikus napokat élek jelenleg. De ez az időszak sem tart örökké! (Bevallom, ez tartja bennem a lelket...)
Remélem jól indult az évetek! Kitartást kívánok mindenkinek, mindenhez!
Kövi bejegyzésig,
xoxo: Lillsz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése